Játék a sit and go első szakaszában:
Erre az időszakra a kis vakok a jellemzőek. Nagyon csábító lehetőség, hogy minimális pénzért flopot nézzünk, "hátha megtalál egy monster" alapon. Ilyenkor kedőknél ez a legnagyobb hiba amit el tudnak követni. A jelenséget chip-burningnek hívják, azaz apránként elfogyasztod a zsetonjaidat, felesleges flopnézésekre. Ezt hagyd meg másnak! Még a ring gamén csábító suited connectorokat, kis párokat is dob el, akkor is ha pozícióból tudnál játszani velük. Egyszerűen a vakok alacsonysága miatt nem tudsz olyan potot létrehozni flopnál amiért megérné harcolni. Egyedül AA, KK, és talán AKs, ezekkel a lapokkal szállj be a játékba. Viszont ezekkel mindig emelj. Ne a megtanult 3 BB-t hanem 5-6 BBt legalább. 3BBt az összeg alacsony volta miatt megadhatnak sokan, és sok ellenfél ellen a preflop monster lapok gyengülnek. Ha 5-6 BBt emelsz, vélhetőleg kevesebben adják meg (vagy senki), és a preflop monster lap kevés ellenfél ellen hatásos igazán.
Hagyd játszani a többieket, üssék ki egymást. Te csak figyelj és jegyzetelej, ki hogy játszik, később ez fontos lehet. Ha lehetőség van, játszd meg a monster handjaidat vagy ha vakokról belimpelve találsz valamit flopon, használd ki.
A második szakasz:
Ebben a szakaszban jobb esetben már csak 6-7 játékos aktív. Ha csak egy vagy egy se esett ki az rosszat jelent, all in parádé lesz a versenyből nemsokára. A vakok mérete már a stackekhez képest jelentős, de még nem kényszerítik elkeseredett manőverekre a játékosokat. Kivéve aki már most short stack, mert attól kényszer all in várható, ha valami A magas lapot talál. A preflop emelésekből vegyél vissza és maradj meg a standard 3BB nél. Itt már jelentős pénz ez is. Próbáld variálni a játékod, ne mindig straight play-t produkálj. Néha csak limpelj be jobb lappal is, slowplayelj, néha legyél agresszív. És használd a jegyzeteid, ki hogy játszik az ellenfelek közül. Stratégiádat mindig igazítsd az ellenfeleidhez, és az ellenfelek számához. Flopnál alkalmazd sűrűn a continuation bet-et. Azaz ha pre flop emeltél, kezdeményezz flopnál is. Ne maszatolj 1-2 BBs emelésekkel, legalább fél potnyit nyiss ha már nyitsz. Ha ellened használják ezt a módszer, értékeld a flopot és egy re-raisével akár próbáld meg kiemelni az ellenfeled. Ez már kicsit haladóbb dolog, jó read kell hozzá, és információ az ellenfeledről. A flop kis százalékban találja el az ellenfeled, és mivel te kezdeményeztél, akár még félhet is tőled. Használd ki, ha valami semleges flopot látsz. Ha eltalál a flop, értékeld a helyzetet és akár slowplayelj. A legfontosabb viszont az, hogy ha nagyon gyanús flop jön vagy az ellenfelednél jobb lapot sejtesz, tudd elengedni azt a partit. Chip and chair.
Fontos, hogy ne csak a kártyákat játszd meg, hanem az ellenfeleid zsetonjaira is figyelj. Ne blöffölj big stack és short stack ellen. Ők hajlamosak könnyebben megadni vagy rádemelni. Ha lopni akarsz, az átlagstackú versenyzőket terrorizáld inkább. Felejtsd el a buttonról való vaklopást. Ezt már mindenki ismeri és simán visszaemelnek rád. Buttonról gyakorlatilag csak akkor keménykedj, ha a vakok játékát kiismerted vagy ha tényleg jó lapod van.
Ebben a szakaszban stacket KELL építs a végjátékra. Értékeld a vakokat is, ha csak azokat szerzed meg. Ha kiesel, inkább itt ess ki úgy, hogy stacket építesz, sem mint egy kényszer all inben elvérezve a 4-5 helyen.
A harmadik szakasz:
Itt már a pénzes helyért küzdesz. 10 fős verseny esetén 4-5 játékos van versenyben már csak. A vakok már nagyon komolyak a stackhez képest, nyomás alatt tarthatják a játékosokat. Az eddig megszerzett információk nagyon fontosak. Ki játszik a biztosra menve és ki került be azért, mert mákos. Esetleg, hogy ki tud tényleg játszani... rajtad kívül persze. A játékodnak itt agresszívnek kell, hogy legyen, a többi játékos valószínű félti a pénzét és ha már idáig eljutott szeretne pénzbe kerülni. Ezért inkább bízik abban, hogy majd mások kiütik egymást és nem kockázat. Kivétel ezalól a big stack, aki ellen ne játsz, csak ha tényleg lapod van. Neki van pénze, őt ezzel a taktikával nem tudod megtéveszteni. Itt már az ellenfeleid nem nagyon fognak blöffölni, főleg preflop nem. Ha rádemeltek, tuti lapjuk van. Figyeld a short stacket. Ő csak arra vár, hogy all int tegyen. Ha van egy jó lapod, ami legalább 65-70%os preflop, bátran vállald el. Őt kiütheted és még több pénzed lesz a végjátékra. Vélhetően minden partid heads up lesz amibe belemész, mivel a többiek hagynak küzdeni az aktuális ellenfeleddel. Ilyenkor fontos, hogy heads upban melyik lap mennyit ér. Heads upban félve nem lehet játszani, az tuti bukás. Itt tulajdonképpen egy nagyon egyszerű taktikát kell kövess: push vagy fold. Ne maszatolj! Ha támadsz az legyen egyértelmű. Ha bizonytalan vagy inkább szállj ki és ne limpelgess. A lapok a várható heads up miatt felértékelődnek, egy közepes pár már nyerő lap lehet.
Trükkös dolog, de beválhat: játsz néha fordítva. Közepes párral, mint pl. a 99 ne keménykedj. Emelj csak kicsit vagy limpelj. Ha semleges flop jön fel, nincs benne magas lap, várj az ellenfeledre. Ő vélhetőleg emelni fog, megpróbálja elvinni a potot. Nagy eséllyel nincs kész lapja, KQ vagy valami A magas is lehet nála. Ilyenkor emelj vissza rá ha kész lapod van. Ha veszni hagyja a pénzét gyakorlatilag kiesett. Ha tartja, jó esélyed van egy nagy potot nyerni.
Ha pénzbe kerülsz, játsz továbbra is bátran, de vedd észre azt, hogy a másik két játékos is stílust vált. Minden mindegy alapon támadnak, hiszen már nyertek. Okos játékkal kiejtheted az egyik ellenfeled vagy megvárhatod amíg kiesik. Aztán heads up kerülsz remélhetőleg. Itt pedig ha kezdő vagy, csak push és fold taktika. Ha már szeretnél utána olvasni, angol rengeteg HU szakirodalom van, a lehetőségeinkez képest fordítunk majd mi is. A harmadik szakasz nagyon fontos eleme az ICM az az Independent Chip Modelling, ami matematiki alapon közelíti meg a push/fold kérdését. A cikkünk befejező részében ezt az elvet járjuk majd körül.
Javasolt póker termek és sit and go fajták:
Pacific Poker -- 6 fős Sit and go versenyek, az első három fizet. Legendásan sok az amatőr, szintén aranybánya lehet. Az első három fizetős hely miatt gyakorolni ideális, a kockázat minimális.
Paradise Poker -- 5 fős versenyek, az első kettő fizet. A szokásos haltanya található itt, könnyű jó eredményt felmutatni.
Full Tilt Poker -- 9 fős versenyek, sok satelit és tournament ticket nyerési lehetőség. A játékosállomány képzettebb, viszont nagyon sok verseny indul. Ha unod az őrülteket az előző két helyen, itt esetleg profibb játékot találhatsz.